Tehermentesítés, összpontosítás és úttörő munka

blog

A célunk: a teljes folyamat optimalizálása a gyártó, a szállítmányozó és a végfelhasználó között.  A teljes ellátási láncban vezet logisztikai szolgáltatók vagyunk, és ez sok mindenben megkülönböztet minket másoktól. Az erőnk abban rejlik, hogy az ügyfélnek nem csak azt adjuk meg, amit kért tőlünk, hanem főleg azt, amire szüksége van, ezáltal pedig nő a hatékonyság.

Sok összetett takarmány-gyártó leszállítja a megrendelt árut az ügyfélnek, majd a járművek üresen visszatérnek a gyárba. Mi sok esetben nem ezt tesszük. A gyárból a végfelhasználóhoz megyünk, kirakodjuk a terméket, majd a végfelhasználó közelében berakodunk egy másik gyártónál. Így korlátozzuk az üreskilométerek számát, és optimalizáljuk a terhelés mértékét. Ez növeli a hatékonyságot és csökkenti a költségeket. Szállítóeszközöket biztosítunk a gépjárművezetőkkel együtt, emellett pedig együttműködünk olyan szállítmányozó partnerekkel, akik ugyanezzel foglalkoznak.   Ennek köszönhetően nagyon rugalmasak vagyunk, így biztosíthatjuk, hogy akár csúcsidőben is teljesíthessük a szállítást. Nagy előny a gyártó számára, hogy biztosítható számára a megfelelő kapacitás, így neki nem kell szállítóeszközökre és gépjárművezetőkre költenie. Gépjárművezetőink jól képzettek, és tudják a dolgukat. Mi pedig aktívan támogatjuk őket. Különleges szállítmányozási koordinátorok és műszaki koordinátorok nyújtanak támogatást számukra, valamint segítenek nekik megoldani a felmerülő problémákat.
 
Időt nyerni

Az adatok és az informatika fontos szerepet játszanak a logisztikai folyamat javításában. Ebben mi egyedülállók vagyunk. Az adatok alapján elemzéseket végzünk, amelyek hozzájárulnak a folyamatok további optimalizálásához. Vegyük például a betöltési folyamatát egy gyárban. Egy napon belül több csúcsidővel is számolnunk kell. Ha csak négy rakodósor áll rendelkezésre, de egyidejűleg nyolc ömlesztettáru-szállító kocsi jelenik meg berakodásra, akkor az eljárás időbe és pénzbe kerül. A generált adatokkal segíthetünk az ügyfélnek abban, hogy a folyamatot a nap folyamán, egyenletesen ossza el, hogy egyetlen ömlesztettáru-szállító kocsinak se kelljen szükségtelenül állnia. A takarmány részlegnél dolgozó gépjárművezetőink hetente kb. háromezer fuvart bonyolítanak le. Ha egy fuvar esetén három percet megtakarítunk, akkor már igen nagy számokról beszélünk. Tehermentesítés, összpontosítás és úttörő munka: ezek a mi erősségeink.

Maradjunk kapcsolatban

Szeretne értesülni a Nijhof-Wassink fejlesztéseiről? Akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

Adjon meg egy érvényes email címet.

Egyetértek a hírlevél elküldésével, és adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam.