Aliancys: amikor „működik a kémia”

case

Az eredetileg holland Aliancys cég műgyantát fejleszt, gyárt és értékékesít kompozitok előállítása céljából. Európában hat, Kínában pedig két telephelye van, valamint Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában is rendelkezik felvevőpiacokkal, így piacvezető a csúcsminőségű műgyanták terén.

A kompozitok a természetes anyagoknál jóval erősebbek és könnyebbek, nem rozsdásodnak, és pontosan olyan tulajdonságokkal ruházhatók fel, amelyek fontosak egy adott alkalmazáshoz. A különböző összetevőkből felépített anyag így hamar teret nyert a feldolgozóiparban. A kompozitokat használják többek között a konténer tartályok, autó-karosszériák, szélerőmű-lapátok, szennyvízcsövek gyártásához, sőt, még beton-megerősítésként is.

Együtt gondolkodunk az ügyféllel

Az Aliancys a DSM Composite Resins vállalat alapjaira épült. A cég 2016 óta önállóan működik. „Jövőbeli terveink két alapon nyugszanak: ügyfeleink jelenlegi és jövőbeni üzleti tevékenységeire alapozunk” - magyarázza Bert Bakker ügyvezető igazgató. „Csúcsminőségű műgyantát szállítunk számukra, együtt gondolkozunk velük, és bevételeinket visszaforgatjuk a termékfejlesztésbe. Ez a munkamódszer egyedülálló ebben az iparágban.

Ugyanaz a filozófia

Az Aliancys műgyantája Európában, a Compiègne-ben (Franciaországban), Filagoban (Olaszország) és Schoonebeekben (Hollandia) található gyárakban készül. Az Aliancys a holland és a francia gyárak logisztikai műveleteihez szorosan együttműködik a Nijhof-Wassink céggel. „Elkötelezettek vagyunk a minőség, a szolgáltatások és a megbízhatóság mellett, valamint a teljes láncban keressük partnereinket, akik ugyanezen filozófia mentén dolgoznak”, meséli Bert Bakker. „Már 2000 óta a Nijhof-Wassink végzi a közúti szállítást Schoonebeekből az európai ügyfeleink számára. Ez közúti és konténeres szállítás is egyben, légkondicionált tartályokkal, amelyekben a megfelelő hőmérsékleten tarthatjuk a folyékony műgyantát. Emellett IBC-tartályokban és hordókban is szállítunk terméket. A Nijhof-Wassink már négy év óta biztosít raktározási szolgáltatásokat ezekhez a mennyiségekhez.” A Nijhof-Wassink ehhez egy transzfer szolgáltatást biztosít négy pótkocsis vontatóval, amelyek az előállított műgyantát naponta kétszer szállítja a coevordeni raktárba, ahol a terméket így tárolják, és részleges rakományok formájában szállítják tovább.

A személyzet cseréje

A Aliancys és a Nijhof-Wassink közötti együttműködés egy szoros partnerkapcsolat. Ez a kapcsolat egészen odáig megy, hogy a Nijhof-Wassink szolgálatban lévő helyszíni operátorai állandó jelleggel tartózkodnak Schoonebeekben. Az Aliancys kiképezte őket a gyúlékony műgyanták biztonságos kezelésére, valamint a tartálykocsik öblítése és feltöltése mellett egyéb, kisebb feladatokat is ellátnak a gyárban és a gyár körül. A helyszíni operátorok egy vontatóval és több tartálykocsival rendelkeznek. A munkavégzés „drop-and-swap”-rendszerrel történik: a műgyantát közvetlenül a gyártást követően az előkészített üres tartálykocsiba szivattyúzzuk, majd a Nijhof-Wassink egyik gépjárművezetője elszállítja közvetlenül az ügyfélnek, illetve egy átrakodó állomásra vagy kikötőbe, hogy onnan vasúton vagy hajón szállítsák tovább. Ezáltal feleslegessé válik a tárolás és a további kezelés. A személyzet cseréje nem csupán a Schoonebeekben tartózkodó helyszíni operátorokra korlátozódik, hanem a Nijhof-Wassink rijsseni telephelyén is látható: a tervező, aki itt koordinálja az Aliancys termékeinek szállítását, korábban expeditőrként dolgozott az egykori DSM Composite Resins vállalatnál, most pedig a Nijhof-Wassink szolgálatában áll.

Összpontosítás az alaptevékenységre

„Elképzelésünk szerint az embernek arra kell összpontosítania, amit jól csinál. Az Aliancys az újfajta műgyanták fejlesztésének, gyártásának és értékesítésének szakértője, a Nijhof-Wassink pedig a raktározás és a szállítmányozás terén tűnik ki. Az együttműködés az a kellemes, hogy a szervezet proaktív, és következetesen kiváló minőségű szolgáltatást nyújt. Nem kell őket semmire sem emlékeztetnünk: ez a vállalati kultúrájuk szerves részét képezi. Mi így az alaptevékenységünkre összpontosíthatunk, és bízhatunk abban, hogy a Nijhof-Wassink a legjobb feltételekkel, pontos időben szállítja le a termékeinket az ügyfélnek.”

Maradjunk kapcsolatban

Szeretne értesülni a Nijhof-Wassink fejlesztéseiről? Akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

Adjon meg egy érvényes email címet.

Egyetértek a hírlevél elküldésével, és adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam.