A vészhelyzetek kezelése

blog

Ömlesztett áru-szállító gépjárművezetőként jó néhány kilométert hagytam magam mögött. 1985 óta a Nijhof-Wassink jól ismert vörös utánfutóival járom Európa útjait. 2006 óta pedig főként vészhelyzetek kezelésével foglalkozom. Én ugyanis egy szippantó trélert vezetek. Ez egy különleges kialakítású pótkocsi, amellyel a silókból el lehet távolítani a termékeket. A száraz ömlesztett termékeket ebbe a siló-pótkocsiba szívjuk be. Ez például olyan termék lehet, amelyet nem a megfelelő silóba rakodtak ki, vagy éppen megsérült egy siló, és biztonsági okokból a terméket mielőbb el kell belőle távolítani.

Mivel vészhelyzetekről van szó, ezért a munka igen változatos. Nem lehet tudni előre, hogy mi vár ránk, ezért gyakran improvizálnunk kell. Így például a siló elhelyezésekor gyakran nem, veszik számításba, hogy ki kell majd üríteni. A helyszínen mindig egyeztetek az ügyféllel arról, hogy hogyan kezelhetjük a legjobban a problémát. Ilyenkor a legfontosabb dolog a biztonság: a kollégáimmal megpróbáljunk gondoskodni arról, hogy ne romoljon meg a hibásan kirakodott termék minősége. Így a terméket el tudjuk szállítani egy új kirakodási címre, vagy vissza a vevőnek.

Az elvégzett munka mindig megelégedéssel tölt el, hiszen látom, hogy igazán segítek az ügyfeleimnek. Legutóbb például szombaton délután hívtak a Feed Logistics tervezési osztályáról. Egy gazdának nem jó takarmányt szállítottak ki, és gyorsan új takarmányt kellett neki szállítani, a régit pedig ki kellett szedni a silóból. Az állatokat ugyanis etetni kell. Ilyenkor azonnal útnak kell indulni, és gondoskodni kell arról, hogy az ügyfelünk, a gazda és az állatok számára egyaránt jóra forduljon a történet. Vészhelyzetek esetén fontos, hogy rugalmasan és a megoldásra összepontosítva járjunk el. Ezt a munkát azonban soha nem tudnám elvégezni a hátország támogatása nélkül. Jó tudni, hogy elfogadják, hogy én sem lehetek mindenütt jelen, és hogy a dolgok otthon is változhatnak az utolsó pillanatban. Szerencsére a családom is feltalálja magát vészhelyzetben.

Szerző:  Jan ter Harmsel
Jan ter Harmsel | Dry Bulk Logistics gépjárművezető

Maradjunk kapcsolatban

Szeretne értesülni a Nijhof-Wassink fejlesztéseiről? Akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

Adjon meg egy érvényes email címet.

Egyetértek a hírlevél elküldésével, és adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam.