A legjobb megoldás nem mindig hullik az ölünkbe

blog

Mit tehet az ember, ha az egyik legnagyobb belga takarmánytermelő vállalat egyszer csak arra kér, hogy segíts neki megvalósítani a terveit? Az új fejlesztéseiknek köszönhetően jóval nagyobb mennyiségben kell a termékeiket az ügyfeleikhez szállítani.

Az ember ilyenkor természetesen megvizsgálja, hogy a szervezeten belül milyen lehetőségek kínálkoznak. Nem mindig kell, hogy ez legyen a legjobb megoldás. Néha éppen maga a szervezet a korlátozó tényező. A flotta mérete, a gépjárművezetők rendelkezésre állása, csak hogy néhány példát említsünk. Most, a Feed Logistics részlegünkön belül 140 tehergépjármű-kombinációból álló gépjárműparkkal és 252 gépjárművezetőt magában foglaló, tekintélyes méretű „alakulattal” rendelkezünk: néha azonban, ha az ügyfelek ambiciózus terveit kell megvalósítani, akkor a szervezeten kívül kell keresni a megoldást.

Annak érdekében, hogy megtalálhassuk a megfelelő választ ügyfelünk elvárásaihoz, egy másik, megfelelő szállítmányozó vállalatot kellett keresnünk, aki a segítségünkre lehet. Egy olyan egyenrangú partnerre volt szükségünk, aki jól ismeri a belga piacot, fontosnak tekinti az eszközök és a gépjárművezetők minőségét és biztonságát, és a vérében van az együttműködés készsége. Ezeket a fontos feltételeket a belga, kalmthouti székhelyű DBT ömlesztett árut szállító vállalatban találtuk meg.

A két vállalat eszközeivel és gépjárművezetőivel biztosítható, hogy ügyfelünk nagy mennyiségű állati takarmány-szállítmányai eljussanak a végfelhasználókhoz. Ezzel az együttműködési módszerrel gyorsan és hatékonyan dolgozhatunk, és garantálni tudjuk a leszállítás sikerességét. A Nijhof-Wassink irányítja a fuvarokkal kapcsolatos munkát és tervezést, így egyértelmű a kommunikáció iránya, és az ügyfélnek csak egy céggel kell kapcsolatot tartania. Logisztikai partnerünk, a BDT számára az a munkavégzés előnye, hogy nagyobb logisztikai hálózattal számolhat, és ezáltal hatékonyabban tudja bevetni munkavállalóit és eszközeit. Ezzel a rendszerrel valamennyi szereplő fél csak nyerhet. Ez a valódi partnerség szép példája!

Maradjunk kapcsolatban

Szeretne értesülni a Nijhof-Wassink fejlesztéseiről? Akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

Adjon meg egy érvényes email címet.

Egyetértek a hírlevél elküldésével, és adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam.